Blog

A ritmusok harcművészete

A hangszeres zene és az ének rendkívül fontos szerepet játszik a capoeirában. A zene irányítja a roda-t, a kört, amelyben a capoeira játék, küzdelem folyik. A ritmus és a dalszövegek határozzák meg a játék gyorsaságát, stílusát. A zenekar, amely több hangszerből állhat, foglalja el a roda központi helyét. Innen indul el a játék, és ide térnek vissza a végén a küzdő felek.

Rabszolga felszabadítás, legalizálás - Capoeira történelem 3

Brazíliában a rabszolgaságot 1888-ban törölték el. Így Brazília volt az utolsó dél-amerikai állam, ahol hivatalosan eltörölték a rabszolgaságot, akkor is csak azért, mert a köztársasági mozgalmak veszélyeztették a monarchiát.

Állam az államban - Capoeira történelem 2

A dél-amerikai területek természetesen másokat is vonzottak. A legsikeresebbek a hollandok voltak, akik 1624-ben még az akkori fővárost, Salvadort is elfoglalták, igaz, csak egy évre.

Brazília alapítói - Capoeira történelem 1

Brazília felfedezése 1500-ban történt meg, amikor Pedro Alvarez Cabral portugál hajós egy Indiába tartó flottával, az Atlanti-óceán déli részén váratlanul szárazföldre bukkant. Portugália rövidesen bejelentette igényét a területre, amely később gyarmatává vált.

Haladni célokkal lehet

Miért jársz edzeni? Miért teszel meg bizonyos dolgokat? Vannak mögötte célok, tervek? Az emberek nagy többsége nem rendelkezik célokkal. Csak vannak, élik minden napi életüket, és fejükben az a gondolat van, hogy "majd csak lesz valahogy".

Edzések

 Időpontok:

Gyerek capoeira

  • Kedd 18:00 - 19:00
  • Csütörtök 18:00 - 19:00

Capoeira edzés

  • Kedd 19:00 - 20:30
  • Csütörtök 19:00 - 20:30

Helyszín:

  • Debrecen, Domb utca 1., 1 emelet
    (a játszóház feletti tánctermek)

Kapcsolat

Ajánlott oldalak