Két test párbeszéde

A capoeira mozgásvilágának a szépsége a páros játékban teljesedik ki. Ez a játék hagyományosan egy körben, a „roda”-ban zajlik. A körben állók adnak keretet a játéknak, illetve ők, akik zenélnek, énekelnek, tapsolnak, energiát adva a körben zajló játéknak.

Ez a capoeira játék (jogo) egy kérdez-felelek folyamat. Itt azonban nem szóban történik a párbeszéd, itt a testek beszélgetnek egymással.

Ebben a kommunikációban egy kérdés, vagy egy állítás egy mozdulat formájában jelentkezik, ami lehet egy rúgás, egy helyezkedő lépés kombináció. Erre érkező válasz a másik felelete. Ha az egyik test támadásban van, akkor a másik védekezéssel válaszol. Viszont a jó védekezés egyben egy támadás lehetősége is, amire a másik félnek kell valamit reagálnia.

Ezek az egymást követő védekezések és támadások egy folyamatosan változó közeget adnak. Ahhoz, hogy megfelelően tudj reagálni, ahhoz koncentráció, figyelem és önkontroll szükséges.

A játék folyamán a küzdő felek teljesen szabadon mozognak, a zene által meghatározott ritmuson belül. Itt már nincs koreográfia, betanult, jól összeszokott páros mozdulatsorok.

Az igazán szép capoeira játék során a résztvevők olyan távolságra vannak egymástól, hogy valóban reakcióra kényszerítsék a másikat, tehát az a rúgás valóban egy válasz mozdulatot váltson ki a másikból.

További
bejegyzések