Brazíliában a rabszolgaságot 1888-ban törölték el. Így Brazília volt az utolsó dél-amerikai állam, ahol hivatalosan eltörölték a rabszolgaságot, akkor is csak azért, mert a köztársasági mozgalmak veszélyeztették a monarchiát.

A volt rabszolgák számára a rabszolgaság eltörlése azonban semmiféle érezhető javulást nem hozott. Társadalmi-gazdasági helyzetük továbbra is nyomorúságos maradt, a portugál monarchia kizsákmányoltjai maradtak.

Sok felszabadított rabszolga vándorolt a nagyvárosokba ott keresve boldogulásukat. A nagyvárosokban azonban nem kaptak munkát, ezért bandákba szerveződve bűnözésből éltek, vagy politikusok alkalmazták őket, mint testőröket harci tudásuk miatt. Így vált sok capoeirista bérgyilkossá, rablóvá, felbérelt bűnözővé.

1889-re, amikor kikiáltották a köztársaságot, a bűnözés – illetve a capoeiristák rossz hírneve – annyira elharapódzott, hogy az akkori elnök az 1890-ben összeállított büntető törvénykönyvben kettőtől hat hónapig terjedő fogságra ítélte e „capoeirának nevezett testi erőn és ügyességen alapuló gyakorlatot” alkalmazókat. Rio de Janerioban és Bahiában hosszú évtizedekig a capoeira az alvilág egyik jelképe lett, s elveszítve „játék” jellegét, a résztvevők gyakran gyilkos fegyverekkel küzdöttek egyikük haláláig.

Változás 1932-ben következett be, amikor Mestre Bimba (Manoel Dos Reis Machado) megnyitotta Salvadorban capoeira iskoláját, ahol az általa kialakított Capoeira Regionalt kezdte oktatni.

A capoeirát az utcákról az edzőtermekbe (academia) vitte, szigorú szabályok közzé terelte és munkanélküli fekete népesség mellett az iskolázott, munkával rendelkező fehérek számára is megnyitotta. 1937. július 9-én Mestre Bimba megkapta a hivatalos engedélyt, miszerint ezt a komoly változtatásokon átment „gimnasztikát” oktathatja, s tanítványai azt szabadon gyakorolhatják.

Ezt követte 1941-ben Mestre Pastinha ( Vicente Ferreira Pastinha) Capoeira Angola iskolája. A két mester mára a Capoeria mitikus figurájává, „ősatyjává” vált, számos dalban megemlékeznek róluk.