Oktató

Magyar Róbert (Cara Branca)

Gyerekként a futást és a focit kedveltem. A középiskolában maradt a futás, majd jött hozzá az ismerkedés harcművészettel és a konditerem súlyaival.

A főiskola utolsó évében találtam rá a kendo-ra. 2 évig rendszeresen jártam az edzésekre.

A capoeirát 2004-ben ismertem meg. Egy ismerősőmet kísérve vettem részt az első edzésen, ahol magával ragadott az a hihetetlen energia, amivel az oktató az edzés végi roda-t elindította. Elkezdett énekelni és zenélni, összeállt egy kör és benne két ember elképesztő ügyességgel mozgott el egymás rúgásai elől úgy, hogy a következő pillanatban már a lehető legváratlanabb helyzetből is képesek voltak támadni.

Az első övemet 2004 végén kaptam, az akkori mesteremtől Professor Sansão-tól (Samuel Vieira) még az ACDP csoportban.

2008-ban lettem a Senzala csoport tagja.

2012-ben sportedzői képesítést szereztem. Mestre Chiquinho (Francisco Nascimento de Lima) engedélyével és segítségével megalapítottam a Capoeira Debrecen csoportot, és azóta vezetem a debreceni felnőtt csoport edzéseit. A gyerek csoport 2014-ben indult el.

A tanítványok türelmes edzőként ismernek. Hiszem, hogy türelemmel és kellő mennyiségű gyakorlással mindenki képes fejlődni. Aki az elején még teljesen esetlenül mozog, azt se tudva, hogy melyik a jobb vagy bal lába, az is meg tudja tanulni a capoeira alapjait, majd ezekre építkezve egyre magasabb szintre képes eljutni.

Ha bármilyen kérdésed van, keress bizalommal.